2011 szeptember 27. | Szerző: paradicsom1968 |

 

Háromszögek

 

A búcsú (2)

 

Eljött a pillanat, elindultunk a reptérre és az úton Lajos végig fogta a kezem. A gyomrom görcsben volt, nem beszélgettünk. Csak néztem az arcát, mintha sosem akarnám elfelejteni vonásait. A reptéren sorban álltunk, sokáig, kézen fogva, némán. De a sor is elfogy egyszer és menni kell.

 Viszonylag gyorsan elköszönt nem is tudtam mire vélni pontosan mi történik, de amíg látott, láthatott, állt ott és integetett mosolyogva.

 Hazaérve bekapcsoltam a gépet, jeleztem, hogy hazaértem. Válaszolt és írta, hogy nagyon rosszul érzi magát, fáj a gyomra, nem tud enni, szorít a mellkasa. Még szerencse, hogy Pistiék ott maradtak, ha vele bármi történik nincs egyedül.

Másnap azt mondta, hogy kis idő kell, míg összeszedi magát, annyira rosszul van, hogy nem akarja, hogy így lássam.

Majd pénteken jelentkezett legközelebb.

Hosszabb üzenetben tudatta velem, hogy egy hét alatt arra jutott, nem képes új kapcsolatra, rátört a múlt és szenved az elmúlt szerelem miatt. És nem akart megbántani, azt hitte, túl van már rajta, de mégsem.

Nem nagyon tudtam megszólalni, olvasva sorait

Visszataszított abba a mélységbe, amibe februárban voltam.

Azóta még egyszer jelentkezett. Kiderült, hogy kórházban is volt, mert nem evett és nem ivott..

Én meg azóta ülök és gondolkodom és sírok…

 Talán túlságosan is akartam, hogy sikerüljön.

 Ebben a helyzetben az ember talán túlontúl próbálja, de így nem lehet.

 Csak ülök és gondolkodom és sírok.

 

” Mindenemet eldobnám,

Nevem megváltoztatnám,

Megtagadnám, aki voltam,

Hogy megtaláljam nyugalmam”

 

        Folytatom

 

        Viszlát holnap