2011 szeptember 22. | Szerző: |

 


Háromszögek


 


A születésnap (2)


 


Bementünk a városba, császkáltunk és az éppen zajló fesztivál kunsztjait is megnéztük, kirakodóvásárt a nemzetek konyháival és egy Jackson imitátort, aki az utcán táncolt, estefelé egy zenés-táncos egyveleget.


Ez egy sátor volt a kikötőben, ahol tánczene szólt, több együttes lépett fel, és a nézők a program előtt egy táncoktatáson vehettek részt. Egy táncklub tagjai, piros ingbe öltözve, hátukon a „Felkérhetem?” felirattal invitálták táncolni a közönséget. Egy órácskát foglalkoztak a nézőkkel, aztán indult a buli..


Mi meg hazafelé vettük az irányt, gyönyörködve a lemenő nap fényeiben. Az erdők között, sok tó, patak bújik meg kisebbek-nagyobbak és elképesztően szép látványt nyújtanak, csillognak a szikrázó napsugaraktól és a piros minden árnyalatában játszanak ilyenkor. csak bámultam és töltekeztem. Mintha éreztem volna, nem látom többé.


Másnap délelőtt Lajos beszélt az asztrológusával telefonon, aki elkészítette horoszkópját a következő évre. Természetesen nem hallottam a beszélgetést. Csak kissé izgultam, hogy jó híreket kapjon, mert bár azt mondta, hogy 100%-ban nem hisz ebben, mégis fontos számára mit lát a jövendőmondó. Ki is mentem a házból, üldögéltem a kerti asztalnál és fújtam a füstöt, igyekeztem nem gondolni semmire, csak néztem a tájat, a szomszéd házat, a lovakat és a felhőket.


Később megkérdeztem, mit mondott az asztrológus, de elfordította tekintetét, és annyit közölt, hogy rosszakat, nagyon rosszat, ez az év szörnyű lesz minden tekintetben, munkában és magánéletben is.


Nem faggattam és nem beszéltünk róla többet. Mintha mi sem történt volna… Csak a tekintete lett egy fokkal sötétebb, amikor az árnyékban állsz és a tűző napról odanézve nem látják a szemed.


Lehet, hogy itt, ekkor veszítettem el.


 


Folytatom


 


Viszlát holnap


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!