2011 szeptember 14. | Szerző: paradicsom1968
Háromszögek
I.
A kezdetek (2)
Szóval beszélgettünk. Egyből rájött, hogy nem vagyok rendben és próbált vigasztalni. Azt mondta, valamiért úgy érezte, most kell telefonálnia, meg azt is, hogy nem bírta tovább, muszáj volt hallania a hangom.
Én meg, mint a kisgyerek, aki épp most esett el és bőg, de közben már valami más vonja el a figyelmét az égő sebhelyről, könnyes volt a szemem, de fülig ért a szám.
A következő lépcsőfok a video beszélgetés volt. Még sose csináltam, ezért aztán rettegtem.
Hogy Ő se csalódjon és én se kerüljek kellemetlen helyzetbe. Az előadás előtt főpróbát szokás tartani, hát felhívtam az egyik barátnőmet, aki kihasználva izgatottságomat, persze jópofaságból- elkezdte magyarázni, Te figyelj csak a jobb profilod előnyösebb, egy kicsit emeld föl a fejed, mosolyogj.. Persze én bevettem.. aztán jót nevettünk.
Végül is a premier kiválóan sikerült. A gép monitorjáról egy kedves, élénk tekintetű mosolygós, helyes pasi nézett rám, amint megláttam, le se vettem a szemem róla és én is csak vigyorogtam..
Valahogy minden természetesen jött, nem volt kínos csend, és tele voltunk kérdésekkel, megbeszélendő témákkal. Sokat nevettünk.
Ettől kezdve minden nap beszéltünk, órák hosszán át.
Végre volt aki „várt otthon”, aki megkérdezte, milyen volt a napod, akinek bármit elmesélhettem, mert tényleg érdekelte. És akitől én is megkérdezhettem ugyanezt.
Persze amennyire a kamera engedte, körbevezetett a házon, megnézhettem a kertet, a naplementét, és én is megmutattam, amit csak lehetett. Már egy hónap is eltelt, mire arra eszméltem, a jóvágású fickó a netről beköltözött az életembe.
Folytatom..
Viszlát holnap
2011 szeptember 13. | Szerző: paradicsom1968
Háromszögek
I.
A kezdetek
Hogy miért és hogyan kerültem egy társkereső oldalra.. hosszabb lélegzetű történet. Lényeg, hogy ott voltam, kiállított díszpintyként, vagy csak mint egyszerű halandó, ki két kézzel kapna a remény sugarai után. Volt néhány megcsillanó homokszem a sivatagban, pici izgalom, néhány randevú, és olykor keserű íz a számban, de semmi komolyabb.
Amikor nyár elején kaptam egy levelet, nem sejtettem, mibe mászom bele. De ugye senki sem tudja- tudhatja előre, hogy mi lesz egy kézfogásból, vagy egy levélváltásból.
Szóval Ő írt, hívjuk Lajosnak.
Bemutatkozott, udvariasan fogalmazott, kicsi döccenőkkel, de mire a levél végére értem megkaptam a választ, miért. Külföldön él tizenéve..
Megnéztem a pasit még egyszer- na jó többször is. Határozottan szimpatikus volt. Jóképű. Meleg barna szemek, őszülő- világosbarna rövid hátrafésült haj, picit méretesebb egyenes orr, szépen ívelt, széles száj és amit imádok, a szeme sarkából felfelé futó nevetőráncok.
Levelezni kezdtünk. Újabb fotók, fontosabb paraméterek, munka és család, lakhely és így tovább.. az első lépcsőfok. Túlléptük mindketten.
Eltelt egy hét, és minden reggel izgatottan néztem, vártam a levelet. Mosolyogtam. Talán még álmomban is.
Egyik este, egy kellemetlen telefonbeszélgetést követően, kicsit zaklatottan, könnyes szemmel ücsörögtem, és akkor ismét megszólalt a telefon. Összerezzentem, az előző hívás miatt, de hihetetlen, Lajos nevét írta ki a készülék.
Nem tudom visszaidézni, mit is mondtam. Inkább csak suttogtam a meglepettségtől. A hangja rendkívül kellemes volt, olyan megnyugtató a hanglejtése és nagyon örültem neki.
A legjobbkor és egyben a legrosszabbkor hívott fel.
Folytatom..
Viszlát holnap
2011 szeptember 11. | Szerző: paradicsom1968
Helló
A barátaim arra kértek, folytassam.
Kedves Olvasó!
A blogot a párkeresők oldalán kezdtem írni. Míg nem rátaláltam… Őrá.. mondjuk úgy, akit kerestem. Olyan volt, annak mutatkozott, mint akit elképzeltem.
Nem sikerült. De a társkeresőről töröltem magam. Mert én tényleg azt hittem…Most folytatom, a blogot is. Mert segít, és a barátaim mind azt mondták, csináld tovább, írd!
Aki most látja először, kérem, olvassa az elejétőlJ
Tudom, hosszú, de megoldjuk
Ma
2011.09.11.
Az utazásról is beszámolok, ígérem, de még kell idő.. addig is:
“Ébredtél már józanul egy egyéjszakás kaland után és a melletted lévő fószer olyan ronda volt, hogy inkább ébredtél volna egy sakáltanyán?!”
Az, hogy magányos vagy, sokszor idéz elő hasonló helyzetet.
Mindegy kicsoda, mindegy hogy néz ki, mindegy mit gondol, de végre úgy néz rád, végre úgy érint, végre kellesz..mindennél jobban
Egy percig elvarázsol, segít átélni a holnapot, a mai estét, és szükségünk van rá, igen, nagy szükségünk..
de inkább igyál egy felest..
komolyan
utólag ezt mondom
és
viszlát holnapJ
—————————————————————————————–
Jegyem van egy útra. Nincs kitöltve meddig jó.
Néhány kör a Nap körül. A vége úgysem látható.
Nincs se visszaút, se megállás”
A végére kell járnom, meg kell tudnom az igazságot. Akárhogy is lesz, ezt nem kerülhetem el.
Próbálom nyugtatni magam, és a belső hangra figyelni, ami folyton – folyvást azt súgja, menj..
“Gyere, légy egy kicsit útitárs.
Szép ajándék volna néhány közös állomás”
(Charlie)
Szippantottam ma is a jóból, jutott pár remek pillanat és kellemes óra. De igazából még el se indultam. Készülődöm.
Viszlát holnap
2011. július 18. 23:53:37
„Csillagom vezess,
én utánad megyek”
(Republic)
Hányféle mosoly van?
A szociális a kisbabák arcán, az udvarias, amit a felnőttek produkálnak, a kényszeredett, mikor egy rossz beszólás után próbálsz reagálni, a ragadós,
mert mindenki más mosolyog, a cigis, amikor nem tudsz mást csinálni.. De az enyém ma őszinte. Csak ülök, vagy megyek, mosogatok, teszek
veszek..igazából mindegy..csak mosolygok.. egyfolytában.
mintha meghallották volna odafent, de még leírni sem merem, még gondolni is vigyázva gondolok rá.
törékeny porcelán, felteszem a polcra, óvom és védem.
De közben is mosolygok.
Viszlát holnap
2011. július 17. 22:37:17
Hey! Teacher! Leave us kids alone!
All in all you’re just a-nother brick in the wall.
All in all you’re just a-nother brick in the wall.
(Pink Floyd)
Mondhatnám, hogy ma minden …
de adós maradtam egy igaz barátnak. nem anyagiakban kifejezhető dolgokkal. nagyon sajnálom, néha nem látunk az orrunknál tovább..
I’ve got a silver spoon on a chain.
I’ve got a grand piano to prop up my mortal remains.
I’ve got wild staring eyes
And I’ve got a strong urge to fly
But I’ve got nowhere to fly to,
Neki üzenem
viszlát holnap
2011. július 16. 21:13:18
Krisztiánnak
„vonszolnak piros delfinek koromtengeren éjszaka
partra kicsapnak az a part szívem leomlott partfala
álmaim-rakta házadig onnan vakon is elmegyek
de kapud nyitott-kés-kapu ablakon küldő fényjelek
s kezek kezek kezek kezek küldő kezek taszítanak
hangtalan hang eresszelek hangtalan hang elhagyjalak”
(Kormos István)
Gimis koromban történt. Negyedikben, a párhuzamos osztályba érkezett egy új srác. Szőkeségével és bánatos kék szemével egyből feltűnt a folyosón. Találgattam magamban, mi lehet a története, honnan jött, épp negyedikben, érettségi előtt, miért váltott vajon iskolát, és mi az a furcsa, meghatározhatatlan fény a szemében. Aztán egyszer valahogy megismerkedtünk, beszélgettünk. Vidékről költözött a városba, válás és nehéz hónapok után próbáltak újrakezdeni.
Aztán egyre többet találkoztunk a szünetekben, és mivel azok rövidnek bizonyultak, elkezdtünk levelezni. Emlékszem, én írtam az elsőt. Egy zöld füzetbe, talán éppen földrajzórán. És elkezdődött.. talán így könnyebb is volt, leírva elmondani, ami bánt, ami örömet okoz, vagy éppen bosszant. Tele lett a füzet az év végére.
Tudom, hogy nagyon szerelmes lett tavasszal.. a lány kikosarazta, talán ki is nevette ügyetlen-esetlen próbálkozása miatt, pedig nem tudhatta, mit veszít. A fiúban számomra addig ismeretlen mélységek nyíltak, csak csodálkozó szemmel néztem, hogy a sors mennyire gazdag érzelemvilággal, kifejezőkészséggel és gondolatokkal ajándékozta meg.
Addig és azóta sem volt fiú barátom, a szó igaz értelmében. Ő volt az egyetlen.
Eljött a nyár és az érettségi, túl voltunk minden nehézségen, kérdezgettem, hova felvételizik, mi lesz a nyáron stb. De csak kitérő válaszokat adott, tekintete a cipője orrára szegeződött, és nem értettem, haragudtam..
Aztán ősszel egy levél érkezett, felbontva, meggyötört állapotban. Tőle jött, Stuttgartból adta fel, a lágerből, ahol a disszidensek várják a továbbindulás lehetőségét.
Eljött a tavasz és hosszú csend után, Kanadából írt. Filmes iskolába jár, megjelentek versei, és egy lengyel lányba szerelmes éppen. Egy darabig még tudtam róla, aztán megszakadt a kapcsolat.
Pár éve felhívott. TV- ben dolgozik, boldog és ír.
Kormos István sorait a zöld füzetbe írta le nekem, hogy ismerjem meg. Ez az egyik nagy ajándék, amit Tőle kaptam.
Viszlát holnap
2011. július 15. 23:36:57
Bánattal vagy örömmel,
De én harcolok foggal-körömmel
Az élettel, a halállal,
Hogy a jóból egy jó nagy kanállal
Adjon az Ég,
Mindent, amit szeretnék.
Adjon az Ég…
(Tankcsapda)
Nem engedek az álmaimból..
Egyszer, régen még 90-es évek végén történt. Állásinterjún voltam egy multi cég központjában. Elit környezet, szigorú üzleti öltözék, kimért mosolyok, Oroszlánbarlang. Beléptem a Nagyfőnök színe elé. A beszélgetés során kiderült száomra, hogy az asztal mögött rejtőzködő, komoly arcú férfi, a kemény vonások mögött tartogat meglepetéseket. A szokványos beszélgetést egy furcsának tűnő kérdéssel szakította meg. Mi a személyes célom, elképzelésem, a legnagyobb tervem a következő öt évben.. Azóta már tudom, nem különleges a kérdés, akkor és ott, engem megérintett. Komolyan elgondolkodtam, mit feleljek, de az első gondolat (ami egyébként a legjobb gondolat) azt válaszoltam:
Szeretném egy olimpián átélni , hogy a magyar himnusz szól, szeretnék ott lenni, amikor egy magyar sportoló olimpiát nyer.
Eltelt pár év. Az élet úgy hozta, hogy ott lehettem Athénban. És nem egy, hanem 8 alkalommal játszották el a magyar himnuszt, aminek részese lehettem. Hogy milyen út vezetett idáig, mennyi átbeszélgetett, tervezgetős délután és éjszaka előzte meg, mennyi számolgatás, mire lesz elég a megtakarított pénz.. milyen versenyre váltsunk jegyet, hol van nagy esély a nyerésre.. az egy másik, hosszabb történet.
A lényeg, hogy az álom valósággá vált, amit csak akkor hittem el igazán, amikor emlékké halványult az átélt, megélt két hét.
Nem engedek az álmaimból.
Viszlát holnap
2011. július 14. 21:41:07
Állok az úton, Rád gondolok
Tudom, a szabadság magányos dolog
(Hobo)
A meglepetések napja
minden bizonnyal az. Mikor az elképzelt dolgok valósággá válnak, amire vágytál, és pillanatnyilag nem számítasz rá, bekövetkezik.
Már a reggel jól indult, híreket kaptam , jött egy e mail Friscoból, a barátnőmtől.
Aztán a szokott menetrend szerint ma tettem a dolgom., jött a délután és a tenisz. Játszottam, 40 fok volt legalább. Egyszer csak esőcseppek hullotak a karomra..
Jött egy kis zápor. No nem a vihar, amire áhítoztam, de ruhástul állhattam alatta, sőt nem is volt már mit tenni.. muszáj volt, de fantasztikus jó érzés.. amit vártam, megkaptam. Nem nagyon értették a körülöttem lévők, hogy mi történik velem, miért nevetek fülig érő szájjal, és miért gördül ki egy könnycsepp a szemem sarkából.
És azután.. minden, amit csak gondolhattam bekövetkezett..
Viszlát holnap
2011. július 13. 22:51:13
„Girls don’t cry for Louie
Louie wouldn’t cry for you
When you walk the streets for Louie
You better do what Loui tell you to”
(Vaya Con Dios)
Néha elég egy szó, néha meg valami más kell, hogy átsegítsen.
A nyári szünetben a Balatonnál dolgoztam. Vendéglátó, életemben először, vasúti restiben..
Kell ennél jobb iskola?
Reggel a hajósok jöttek iszonyú korán, kávézni, meg a szokásos felesért, hónuk alatt az alibi újsággal.
Később átmenő forgalom, az utasok, akik épp indultak vagy érkeztek a nyaralásból, munkások, akik ingáztak, a szokásos menet. Este pedig mindenféle közönség. A disco előtt „melegítő” fiatalság volt a jellemző, meg az éjszaka urai, a menő csávók, köztük is egy, akin megakadt a szemem. Majd két méter, vállig érő göndör fekete haj, kék szemek, jó farmer, divatos ing és én beájultamJ
De jártak arra gyakran, szinte minden nap a rendőrök is, nagyjából civilben, de a társalgásuk mindig nyitott könyv volt.
Az egyikük kiszúrta, hogy tetszik nekem a „rosszfiú”. Nem próbált meg lebeszélni és lelki fröccsöt sem kaptam, csak szomorúan nézett maga elé, halványan mosolygott.
Egy vasárnap hajnalban a fiatalság éppen betért lecsengeni a buli után, meleg szendvics és cola a sokat próbált gyomroknak, és jött Ő is, a haverjával és egy szedett-vedett ruhás, ijedt lánnyal ültek le a kedvenc asztalukhoz. Akkor végignézhettem, hogy megy ez. Mélyre ható pillantás a lányra, finom kézfogás, később a kar simogatása, és bókok, kíváncsi tekintet, aztán megértő hallgatás.
Felfordult a gyomrom.
Szerencsémre a rend őrei éppen megjelentek, az én védőangyalom, hogy-hogy nem, egyből kiszúrta, mi a helyzet. Lefoglalt a kérdéseivel, és ami csak volt, mindent kért. Enni és inni is. Annyira jól sikerült az akció, hogy alig vettem észre, mikor és hogyan távozott a díszes kis társaság.
A műszakom éppen lejárt, és ő elhívott, nézzem meg milyen a reggel a vízen. Kisétáltunk a néma kikötőhöz, beszálltunk a motorcsónakba. Beindította a motort. Amint az feldübörgött, ijedten néztem körbe, vajon hány embert ébresztettünk fel édes álmából? De senki- senki nem reklamált.
Elindultunk. előbb lassan, aztán egyre-egyre fokozva sebességet, aztán teljes gáz. Végül a klasszikus póz, a csónak orra kiemelkedik a vízből, szinte függőlegesen, a vízcseppek csapkodnak, és mi hangosan nevetünk.
Talán egy ilyen élmény sokat segít. Talán ez segít.
Akkor mindenképp életmentő volt.
Viszlát holnap
2011. július 12. 20:57:14
“Két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolság”
Évekkel ezelőtt, még mobiltelefonok se nagyon léteztek, volt egy hasonló nap, mint ez.
Nyár volt, forróság.. Volt egy szabadnapom, amikor azt tehettem, amit csak akarok. Jó előre megterveztem, mit és hol és kivel.
Sokáig aludtam, majd a kora délutáni találkozóra siettem, egy ismerős lánnyal szerveztünk egy programot. Vártam, vártam,.. de a lány csak nem érkezett meg. Egy telefonfülkéből felhívtam a lakást, de persze nem vették fel.. Mit tehettem volna.. a következő programig volt még pár óra. Hát körbetelefonáltam aki hirtelen eszembe jutott, persze vagy nyaralt, vagy fel se vette.
Így hát kirakatokat nézve sétáltam, üldögéltem itt-ott, míg végre eljött az ideje a második találkozónak. A Blaha Lujza térre mentem. Ácsorogtam, várakoztam, a percek csak vánszorogtak és a fiú, akivel egyébként egy munkáról egyeztettem volna, csak nem érkezett meg.
Már a naptáram is elővettem, hogy biztos jó helyen vagyok, jókor és jó városban?
Aztán egy taxira lettem figyelmes, aki már harmadszor ment el előttem. Talán az ötödik körnél megállt. A sofőr kiszállt, hozzám lépett, és azt mondta, hogy értem jött, az küldte őt, akire éppen várok..
Csak mondta, mondta hosszan és meggyőzően higgyem el, csak elvisz oda ahol vár az a személy, akivel a találkozóm lett volna.
Feltettem néhány kérdést, ami után persze kiderült, hogy az egész nem igaz, csak bepróbálkozott. De annyira kedves volt, nem tántorított, csak állt és még mindig győzködött. Mire azt mondtam, tudod annyira rossz napom volt, hogy ennél már csak jobb jöhet.. Menjünk el valahová.
Az este így csodás lett, a végén egy bárban kötöttünk ki, aminek, ha jól emlékszem, Pipacs volt a neve. Volt ott egy zongorista..bal kezénél kis pohár.. és fülledt romantika. A zongora tetején állt egy üveg tál, ami kis cetlikkel volt tele. A zongorista időről-időre húzott egyet, és azt a dalt kezdte játszani, ami épp a papíron állt.
Azt hiszem akkor hallottam először Cserháti dalát, egy szál zongorával, rekedtes szép hangon, a fülledt lokálban.
“Boldogság, gyere haza”
Viszlát holnap
2011. július 11. 19:00:53
“Hogy merre menjünk részben
Eldönthető az észben
Másrészt viszont az út kanyarodik,
S így néha télen kitavaszodik”
(Trabant)
Szeszélyes egy nap.. Hol így, hol úgy érzem magam
A zuhany alatt arra gondoltam, ha most jönne a vihar és szakadna az eső, szívem szerint kirohannék a szabadba, és ruhástul állnék a zivatarban. Vajon tényleg megtenném? Vagy félnék a következményektől, hogy ki látja és az mit szól, hogy nem illik, hogy őrültség meg nevetséges és a többi..
Mennyi félelem ívódott belénk az évek alatt, ami gátol abban, hogy azt tegyük, ami jólesne. Egyáltalán megtegyük-e, például az első lépést. Nem vállalunk kockázatot, csak a biztosra megyünk. Ha egyáltalán létezik biztos.
Várom, hogy jöjjön a vihar.. essen az eső..
Viszlát holnap
2011. július 10. 19:18:40
“A Nagy Szigetről elköltözött
A szerelem a Kis Szigetre,
Fiatal volt és elhitte,
Hogy boldogabb lehetne,
Csak élni akart a drága,
Majdnem elhibázta,”
(PUF)
Olyan kihalt volt tegnap este a város, mint amilyennek még sosem láttam. Volt olyan szórakozóhely, melyet már 23 h-kor bezártak, érdeklődés hiányában..
Az utcákon szinte csak taxik és néhány limuzin, a tetőablakon kihajoló ordító fiatalsággal.. Buli van!!! Üvöltözték és persze dübörgött a zene.
Buli? Nem találtam sehol. Mondjuk annyira nem is kerestem.
Inkább csak figyeltem néhány arcot és mozdulatot. Vajon honnan jönnek, és hová tartanak? épp boldogok, vagy szomorúak, vagy csupán unatkoznak.. ? Találgattam.
Pár éve a Montego Bay-en, a piacon figyelgettem így az embereket. Jobbára csak az árusokat, mivel vásárló nem nagyon akadt. Volt egy gyönyörű fekete lány ott. Éppen a többi boltossal ültek a poros piactér közepén és játszottak valamit. Közelebb léptem. A lánynak gyönyörű bőre és simára húzott dús, csillogó fekete haja volt, oldalra fésülve viselte, egy tincs az arcába hullott. A sűrű, ívelt szemöldök mögül határozott, már-már kemény tekintet figyelt rám. Intett, hogy menjek közelebb. Odaléptem, és láttam, mit játszanak. Mint nálunk a Ki nevet a végén. Csak nekik nem volt táblájuk. Egy kartondoboz fedelének belsejében, tollal, hevenyészve rajzolt mezők, a színek helyett városnevek, és a bábuk pedig kavicsok voltak. Fogalmam sem volt ki állt épp nyerésre, de hangosan nevetgéltek és kíváncsian néztek rám..
Egyszer majd talán, megkérdezem, ki nyert?
“Visszajött és sohasem ment már
Idegen Álmok Országába.”
Viszlát holnap
2011. július 9. 19:53:15
Ha száz szivárvány fut az égen át, de csak fekete-fehér,
Ha csupa hiba vagyok, az mennyit ér?
Ha szívemen a nyúl ma az úr, s túlnyúl
Az oroszlánon, aki csak dúl-fúl”
(Rapülők)
Talán a meleg miatt, de nemcsak a torkom száraz, hanem a gondolatok is szinte kihaltak.
Mit tegyek?
Keresek valami orvosságot a bajra, mely nem keserű, zsibbaszt egy kicsit és továbbra sem kell gondolkodni..
Szóval elmegyek egy kicsit koktélozni, vágyom egy hűsítő Mojitora
És természetesen iszom a Te egészségedre is!
„Ringasd el magad! Ringasd el magad!
Ha senki nincs, ki elringasson, ringasd el magad!”
Viszlát holnap
2011. július 8. 20:54:57
“Milyen szépen léptek be a bársony-függönyös ajtón
a túlzsúfolt helyiségbe belenevetve,
Hogy vártok kalaposan, arcotokat méricskélve, aztán
Sarkon fordultok és eltűntök egy órára,
Vagy a bárpultnál meditáltok, míg a lassú pincérnő végre
elkészíti a forró piros teát, perc hullik percre”
(Ginsberg)
Vannak pillanatok, melyek előtűnnek az emlékekből olykor. Van hogy évekig semmi, aztán többször is látom, amint megint itt vannak velem.
Ma is ez történt.
Mint egy fekete-fehér film, lassítva, a negatív kicsit belemászik a képbe. Ettől furcsa, nem evilági lesz.
Volt egy klub, ahová egy időben gyakran mentem el. Lágymányosi KH- minden vasárnap este 7h-10h között.
Hobo és zenekara játszott, Póka Egon, Tátrai Tibor, Döme Dezső, Fux László
Egyik este egy ismerősömmel érkeztem. Márt ment a buli, mire odaértünk. Hihetetlen, de ott mindig teltház volt. Egy furcsa illat, melyet most is érzek…Félhomály, szórt fények a reflektorokból és zene. Az emeleten volt a terem. Beléptünk, én mentem elől. Volt két vaskos, valaha talán bíborszínű függöny a bejárat előtt.
Pont nevettem valamin, és széthúztam a függönyt:
Kis füst és félhomály.. Fux László a billentyűknél, Hobo a mikrofonnál.. Kávéház Varsóban.. ez szólt éppen, és pont a fenti sorok… “Milyen szépen léptek be ..”
Mintha csak és kizárólag nekem szólt volna. Ott és akkor és szinte csak egyetlen pillanat volt. Mire végiggondolhattam volna, addigra elmúlt. Már bent voltunk a közönség részeként.
Néha előjön a kép. Hihetetlen, hogy megtörtént. És velem történt meg.
És vajon hány pillanat van, ami évek múlva válik különlegessé?
Talán ma is volt jó néhány..
Gondold csak végig..
Viszlát holnap
2011. július 7. 22:26:30
„A lány a padon ült, a fiú előtte állt
nem láttam pontosan, de valamit csinált
még hatéves sem voltam, s egy bokor bújtatott
nem is vették észre, hogy Robin Hood vagyok..
.. Akárhogy is fáj Te is lehetsz sztár..”
(Hobo)
A szó hétköznapi értelmében, ha nem is sztár voltam ma, de kicsit különlegesnek éreztem magam.
Már reggel, amikor a parkolóhelyről, ahonnan simán ki tudtam volna állni, egy önkéntes-mosolygós segéderő vad integetése közepette sikerült elindulnom.
Aztán az irodában az interjúra érkező finom – talán Armani- öltönyös jelölt, meleg középerős kézfogása és kedves, figyelő tekintete.
Aztán a beszélgetés a Főnökkel. Amikor kérdezte a véleményem és elmondta saját benyomásait és meghallgatta, amit mondtam.
Ahogy a kollégáim nevettek egy poénomon.
Amikor hazafelé egy Mercedes nem akart elém vágni még a lámpa előtt.
Minden jel és történés arra mutatott, hogy ma valamiért minden simán, könnyedén megy. Mintha különleges nap volna. Pedig igazából semmi, de semmi rendkívüli nem történt.
Visszamosolygott rám minden elküldött mosolygás és minden, amit adtam- adhattam, visszakaptam.
„Akárhogy is fáj
Mindenki sztár”
Viszlát holnap
2011. július 6. 22:10:22
Az álom.. jött, de nem az, amire vártam. A keresztlányom, Zsófi volt benne.
Egyszer, a jó munkámért kaptam egy külföldi utazást. 1 hét tengerpart, én és +1 fő, minden szép és jó..végül Zsófi jött el velem.
Először ült repülőn Zsófi, amikor mentünk. Azt akartam, hogy feledhetetlen legyen neki az út, még a reptéren vettem egy pezsgőt, koccintottunk. Egyébként nagyon félt a repüléstől.
kb 100 fő ment a cégtől mindenki csak nézett ránk..mit csinál a két szédült tyúk? Aztán amikor megérkeztünk, a szálloda felé menet a buszon elmondták ki melyik szobába kerül. Egy 4*-s szálloda volt. Nem tudtuk mit jelentenek a számok, de mindketten tengerre néző szobát szerettünk volna.
Melyik a jó?
A páros, vagy a páratlan szám?
Nem tudtuk.
Hosszú várakozás után, végre megkaptuk a kulcsot. Fellifteztünk a szobába. Keveregni kellett a folyosón, fogalmunk se volt, merre van a tenger, nem volt ablak. Végre megtaláltuk a szobát.
Kinyitottuk az ajtót, szemben volt a terasz. Átszűrődött a fény a sötét folyosóra és megláttuk..akkorát sikítottunk, hogy kiszaladtak az emberek a szomszédból.
Tengerre nézett
Vártuk és eljött
Megkaptuk, amit szerettünk volna
„Látod adott egy-egy napot a világ,
ami él tovább”
(Charlie)
Viszlát holnap
2011. július 5. 20:53:45
Merre az előre?
A kérdés gyakorlatilag kérdés maradt a nap végére is. Még az erre hivatott, okleveles tudor sem tudott egyértelmű választ adni, egyórás beszélgetést követően sem. Mélyen a szemembe nézett, néha felszaladt a szemöldöke, a meleg barna szemei fölött, néha mosolygott tán nevetett is, és egyszer még a tollat is kiejtette kezéből.
Véleménye volt. Persze tanácsa, javaslata is.
Egy lépést mégiscsak tettem. Előre.
“Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgy is!”
(J. A.)
Más.
Lakótelep, nyár, lomtalanítás.. Megvan a kép, ugye?
Ezt látom szombat óta. Az akció holnap lesz, de a lakók többsége hétvégén végzett a szortírozással. Azóta gyűlnek a kisebb nagyobb halmok itt-ott a házak között.
Persze hétvége óta megszaporodtak a lassan araszolgató romos állapotban lévő autók, a kempingezésre felkészült, mindenáronenyém egyedek, akik üldögélnek a kacatok fölött. Éjszaka is, meg hajnalban és mindig. Mit hoznak még?
Te mit dobtál ki a lomtalanításkor? Kidobtál valaha valamit? Muszáj volt és a szíved megszakadt? Vagy örültél, hogy nem foglal tovább el egy részt a szobádnól?
És vajon hova került?.. Érdekes mese lehetne.. de most ezt nem írom meg.
A fejem most is az első kérdésen jár.. Merre az előre?
Hátha megálmodom..
Segítesz?
Viszlát holnap
2011. július 4. 20:37:52
“…minden kincsem odalett, nem hozhattam mást neked…”
Csak pár szót, néhány gondolatot.. Ez a hétfő nem lesz a kedvenc napom. Pedig a reggel még jól indult, a kocsiban nevettem valami Bochkor beszóláson, aztán az üvegkalitkába érve (ez az iroda, csupa üveg falakkal) lassan összecsaptak a hullámok.. alig tudtam néha feljönni levegőért. Mire kiszabadultam, lassan este lett, a fejemben zsibongtak a hangyák, kergetőztek a gondolatok, mit felejtettem el.. végül bekapcsoltam a cd-t az autóban, és énekeltem Axel-el.. november rain
Ez jót tett.. határozottan jót..
Úgy tűnt el belőlem a feszültség, mintha lassan kiengedtem volna az ujjaimon, a lábaimon, a hajszálaimon keresztül..
újra mosolygok, akárcsak reggel..
“napot hoztam, csillagot, nézd a két kezem, nézd csak hogy ragyog”
holnap..viszlát
2011. július 3. 18:09:15
A tegnap este margójára: “..hogy mi van mással nem érdekel. A hang meg a fény maradjon kint, becsukom az ablakaim…. Ajtómon kint van a tábla, hogy nem vagyok bent. Volt itt egy vendég, de már ő is hazament, senki nincs itthon ne csöngess tovább.. Neked is.. “
Na meg a boxmeccs.. elég nagy csalódás volt, vagy bunda, vagy a tét rányomta bélyegét a küzdő felekre, mint amikor a 100%-s ziccer kimarad, vagy egy szituban nagyon mondanál valamit, de hang se jön ki a torkodon.. aztán később persze világosan összefoglalod magadban mit és hogy kellett volna.. a pillanat elmúlt, a hajó elment. De jöhet és jönni is fog a következő, hát hajrá, meg kell próbálni újra és újra. Egyszer tuti sikerül.
Ezt teszem én is, próbálkozom.
Ilyen ez az internetes keresgélés is, néha izgalmas, néha kiábrándító, néha reménytelennek tűnő, néha meg felcsillan valami csillógó, kincsnek tűnő a sivatagban..
Viszlát holnap
“…Neked is jó éj- jó éj- jó éjszakát”
(Charlie: Kint van a tábla)
2011. július 2. 21:35:48
Este van, várom, hogy kezdődjön a boxmeccs, imádom, főleg, ha fröcsög a vér.. tényleg
lassan szokom meg, hogy egyedül vagyok, ha ezt egyáltalán meg lehet szokni. Holnap a barátaim útra kelnek, arra az útra, amit nem is olyan rég még együtt tervezgettünk.
Túl az óperencián.. szívesen lennék velük, Vegasban meghúzni a kart az automatán, Friscoban jazzt hallgatni és LA.. mit is mondhatnék. kicsit fáj a szívem. De a kalandok itthon várnak, talán Veled, aki arra vetemedsz, hogy ezt elolvasod
úgy vagyok, mint talán mindenki más. Néha nagyon könnyű belemosolyogni a világba, dúdolgatni, szeretni az életet.. de közben egy telefon.. innen folytatom
2011 szeptember 15. | Szerző: paradicsom1968
Háromszögek
I.
A kezdetek (3)
A beszélgetések alkalmával minden elképzelhető téma szóba került a gyerekkori történetektől kezdve a munka és hobby témakörön keresztül a párkapcsolati problémákig minden. Lajos nagyon kedves és udvarias volt, érdeklődő, de sohasem tolakodó. Nem tett fel olyan kérdést, ami engem kellemetlen, netán kínos helyzetbe hozott volna.
Persze kíváncsi voltam én is, egy-egy hívás alkalmával figyeltem az arcát, ha éppen reagált valamire, vagy ha csak mesélt, néztem a gesztusait és próbáltam elképzelni, milyen lehet az érintése, milyen lehet megfogni a kezét, megölelni, hozzásimulni és igen, milyen lehet vele szerelmeskedni.
Erről a témáról azonban nem beszéltünk. Volt persze egy-két finom utalás a szexre, érintőlegesen, de inkább csak humoros éllel. Valahogy úgy tűnt számomra, hogy az eddig köztünk alakuló kapcsolat annyira meglepetésszerűen jó és szép, hogy kár lenne, így egy laptop előtt ülve elrontani, amit még át sem éltünk. Persze, mindezzel együtt nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet vele egy szerelmes éjszaka.
Néha meg – meg állt a beszélgetésünk folyama, csak bámultuk egymást, mosolyogtunk. Ilyenkor láttam, az ő szemében is, hasonló gondolatok futkározhatnak. Vajon milyen lehet ez a nő? (Hát olyan..de nagyon)
Minden nappal fokozódott bennem a vágy, hogy felpattanjak egy repülőre, és végre találkozzunk. De kimondani, elmondani nem mertem, míg nem egyszer elhangzott az Ő szájából is, szeretne személyesen is megismerni.
Nem töprengtem sokáig.. pár nappal később izgatottan és vigyorogva meséltem barátnőmnek, megvan a jegyem az útra. Persze aki csak tudta, mire készülök, aggódott értem és arra kért, legyek óvatos és elővigyázatos. Sosem lehet tudni. Ez tényleg így van és hálás is voltam, hogy izgulnak értem, de bennem semmiféle rossz érzés, pláne félelem nem volt. Inkább csak azon aggódtam, mi lesz, ha mégsem tetszem igazán? De ezt is elfelejtettem, amikor láttam Lajos szemeit, ahogy nézett rám, és esténként együtt számoltuk ki, hány nap van még az indulásig. Mígnem eljött a nap.
Folytatom
Viszlát holnap
Oldal ajánlása emailben
X